A Zöld Bolygó

A nyugati határvidék első kővára, amit a tatárjárás idején említették először írásban Leuca néven ma Ausztria utolsó lovagvárává lett.

Több tulajdonos váltást követően Zsigmond király a 14. század végén a Kanizsai-családnak adta, akiktől hozományként került a Nádasdyak birtokába. Nádasdy Ferenc országbírót, a Wesselényi-összeesküvésben való részvételéért, fő- és jószágvesztésre ítélték, elkobzott birtokait 1676-ban herceg Esterházy Pál vette meg. 1956-ban Paul Anton Keller író vásárolta meg, aki múzeumot és szállót rendezett itt be.

 Érdemes felkeresni a közeli -31méter magas- Margit kilátót (Margaretenwarte). Lélegzetelállító körpanorámában gyönyörködhetünk.

Felsőpulyától 18 km-re északnyugatra, a Répce partján fekszik. Neve a német Landeshere, az ország becsülete, kifejezésből származik. Az itteni három hegycsúcs közül (Klosterberg, 745 m, Heideriegel, 659 m) a középső, a 627 m-es Várhegy a legalacsonyabb. A valamivel távolabb északra elnyúló Pál-hegy 761 méterével a legmagasabb. Ez a négy hegy alkotja a Lánzséri-hegyeket. A Pál-hegy egyébként a történelmi Sopron-vármegye legmagasabb pontja.

A lánzséri vár egykor Nyugat-Magyarország leghatalmasabb erődítménye volt, ma Közép-Európa legnagyobb várromja. A többi végvárhoz hasonlóan a 12. században épült tulajdonosok tucatja után 1612-ben végül házassággal került az Esterházyak birtokába. Esterházy Miklós feleségül vette Dersffy Ferenc lányát, Orsolyát és hozományba kapta a lánzséri várat. A hatalmas nádor nagyon megkedvelte az erős várat, amely ha lakásnak nem is, de háborúbeli menedékhelynek igen alkalmas volt. Ő csinált a középkoriasan szűk, nagyobb őrség befogadására elégtelen Lánzsérból a kor igényeinek megfelelő erődítményt.

Falak és árkok egész rendszerével vette körül, különös súlyt fektetve a fontos nyugati oldal megerősítésére. A költségek nem vesztek kárba. Bethlen Gábor támadásai alkalmával Lánzsér mentette meg az Esterházy család kincseit. 1772-ben egy véletlen tűzvész óta omladozik. A kívülről bevehetetlen vár belülről esett szét. A vár ma is az Esterházy család tulajdona.

A kőszegi hegyek között Bozsok:
erdők, patakok, zuhatagok,
vízimalom-csatornák, ahol
fal-maradvány árokra hajol
a középkori faragott kövek
között jár-kel gyerek és öreg.
Magaslati mennybolt sötétkékje
S alacsony, gyors felhők szárnyverése.
Cs. Nagy István: Bozsok

A Kőszegi-hegység lábánál található falu már a népvándorlás előtt is lakott hely volt. A rómaiak a hegyek forrásaiból – aquaductokon keresztül – látták el Savariát vízzel. A sikertelenül végződött Lech-mezei csata hírhozói Bulcsú vezér harcosai közülük valók voltak. 1279-ben említik először Busuk néven, leghosszabb ideig a Batthyány- és a Sibrik-család kezében volt.

Az egykor Sibrik-család "atyai" kőkastélyát 1616 őszén Batthyány Ferenc és utódai zálogba vették. Nagy költséggel kétemeletes, négy saroktornyos főúri kastéllyá építették át: kapuja fölött óra is volt. Az épületet magas kőfal és vizesárok övezte, amelyen túl díszes kertet létesítettek. A kastély kedvelt helye lett az új tulajdonosoknak. Különösen szerette az új lakást Batthyány Ádám és neje, Strattmann Eleonóra, akik több előkelő vendéget fogadtak Bozsokon. Megfordult itt II. Rákóczi Ferenc is: először mint főúr, a szabadságharc után mint bujdosó, más kuruc előkelőségekkel együtt. 1860 évek tűzvésze óta állapota hanyatlik, pedig a helyi legenda szerint Mátyás vadászkastélya volt.

A másik kastély szerencsésebben járt, az Iparművészeti Múzeum egykori főigazgatója, Dr. Végh Gyula 1906-ban vette meg a kastélyt, aminek helyén az elméletek szerint a régi római vezeték egyik vízháza állt. Ezt támasztja alá a négyzetes körítőfalak vonala, valamint az épülettalapzatából előkerült római oszloptörzs és hullámos rovátkás téglák. Az egykori várkastély berendezései sajnos megsemmisültek, de a belső terek kiosztásából, a boltíves mennyezetekből sejthető egykori finom pompája.

Már a honfoglalás előtt virágzó település volt, Guntpoltsdorf néven a közeli Kobula patak partján. A trianoni békeszerződésig Sopron vármegye Soproni járásához tartozott. Római katolikus temploma 1728-ban épült, a korábbi erődtemplom helyén. Kabold mellett két savanyú-vízforrás fakad, a faluban gyógyfürdő van.

Kabold vízivára egyike az ország régibb várainak, 1222-1229 között építette a Posa család gótikus stílusban. (Vízivár: olyan síkvidéki vár, amelyet valamilyen vízfolyással vagy állóvízzel teljesen körbevettek. Legtöbbször természetes vagy mesterséges szigeten jött létre. Alaprajza a sziget alakját is követhette, de általában szabályos négyszög volt.) 1670. április 16-án a vár szállóvendégei voltak a Habsburgok ellen szervezkedő, s ezért később kivégzett főurak, Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc, akiket a várúr a vendégjog megsértésével elárult. Kéry Ferenc rá beszélte őket, hogy utazzanak Bécsbe, ahol aztán elfogták őket. A császár hálából grófi rangra emelte a Kéry családot. A kaboldi uradalmat Esterházy Pál herceg 1704-ben vásárolta meg. Ő alakította át barokk stílusban, és a család a XX. századig birtokolta. A vízivár jelenlegi tulajdonosa egy bécsi építész.

Az először Slomuk néven említett vár a 12-13. században épült, a németújvári II. Henrik gróf nevéhez kötődik. I. Ferdinánd 1527-ben, a híres törökverő Batthyány Ferencnek ajándékozta Szalónakot. A várúr sok kézművest, elsősorban csizmadiát telepített le a községben, majd zsidó kereskedők behívásával igyekeztek fellendíteni gazdasági életet, ebből a korból származik a régi zsinagóga épülete. A második világháború után a vár elhanyagolt állapotba került. 1956-ban magyar menekültek átmeneti tábora volt, 1980-ban a vár a tartomány tulajdonába került, nekik köszönhető a mai szépen rendbe hozott állapot.

Már messziről impozáns a Kerektorony csúcsa, és az azt körülvevő épületegyüttes, főleg a kapujához vezető grandiózus híd, mely 70 méter hosszú, és 12 tartóoszlopát, melyek közül a középsők a 15 méteres magasságot is elérik, téglaboltívek kötik össze. Valaha a vártömlöc felett pénzverő műhely működött, ma is jó állapotban látogatható a lovagterem és a kápolna. (További képek idekattintva)

A falak között napjainkban kiállításokat tartanak, a vármúzeum is itt kapott helyet. Itt működik az Európai Békeegyetem is.

Lombkoronaösvény

A településtől 12km-re Althodisban található a Lombkorona tanösvény (Baumwipfelweg). A fák lombjai között 20 méter magasan futó mint egy 500 méteres híd, 11 kilátóponttal várja a kirándulókat, hogy szokatlan, egyedülálló perspektívában élvezhessék a friss levegőt, a madárdalt a környező természetet. Aki megéhezett vagy elfáradt a bejáratnál lévő vendégháznál szezonális különlegességeket kóstolhat: ősszel sült gesztenyét, télen forralt bort, nyáron frissítő szörpöket.

Írottkő (884 m)

A Dunántúl legmagasabb pontja, a toronyból nagyon szép kilátás nyílik a környékre, sőt jó időben látni a Pozsonyi hegyeket, a Fertő-tavat, a Soproni tévétornyot, a Schneeberg hófödte csúcsát. A helyi magaslatok közül a Pintér-tetőt, az Irány-hegyet és a Tábor-hegyet láthatjuk, majd Balaton csillámló szalagját előtte a két vulkáni kúp: az alacsonyabb Ság és a magasabb Somló-hegyet. Az első kilátó 1891-ben, még fából készült. A jelenlegi kőből épült torony 1913 óta áll ezen a helyen, a belsejében lévő határkő csak 7 évvel később "került ide". A vasfüggöny lebontását követően nem ütközik nehézségbe a megközelítése, akár az osztrák oldalról sem. Innen lankásabb, rövidebb, majdnem 2 km-es, 3 nyelvű, - a táj kialakulását a növény és állatvilágot ismertető - tanösvény vezet a kilátóhoz. Magyar oldalról a Szent Vid kápolnát követően a Hörmann-forrás parkolójáig tudunk autózni, majd egy kaptatósabb, 2,8 km-es jelzett turistaúton érjük el a kilátót.

Hörmann-forrás (713 m)

Hazai viszonylatban a legmagasabban fekvő forrást, az itt eredő Csarmas-patakról Csarmas-kútjának hívták. Csak később nevezték el  Bethlen Gábor várnagyáról, Hörmann Mihályról. Az 1620-as évek idején, Bethlen és a császári erők összecsapásánál a védekezés már értelmetlenné vált. Hogy a várban felhalmozott puskapor ne kerüljön a császárhű hadak kezére, Hörmann felrobbantotta a lőporkészletet és a kőszegi Felsőerdő forrásánál a Csarmas-kútnál lévő barlangba menekült. A múzeumban egy kettős tőrkés bőrtokján ez a felirat áll: „Ez az a tőr és kés, mellyel…miután megtalálták, megkapta árulása bérét, mert e forrás előtt elevenen megnyúzatott. A forrás pedig azóta is a Hermann nevet viseli”. A kivégzés módja legenda, de emlékét a kőszegi Várparkban 1971-ben emelt Hörmann-kő is őrzi.

Hétforrás (424 m)

Az egyik kedvenc forrásom, ősidők óta üzemel, hisz már a tatárjárás idején vízzel látta el a fölötte magasodó Ó-házat v. Felső-várat. Erre utal régi elnevezése: Várkuta, Óvárkút. A több mint 200 liter percenkénti vízhozammal rendelkező, kristálytiszta, állandó kb. 10 C^o hidegvizű forrás a Millennium évében 1896-ban nyerte el mostani formáját, ekkor nevezték el hét kivezetését a hét magyar vezérről:Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm. A legenda szerint, aki mindegyik forrás vízéből iszik, annak egy kívánsága teljesül.

Ó-ház, Óvár, Felső-vár (609 m)

A honfoglaló magyarok nyomai is megtalálták a környéken, a mai Kőszegfalva határában jelentős vasfeldolgozó telepet hoztak létre. A 12-13. századtól, a német katonai betörések miatt, hadászati fontosságú lett. Pontos adatok nincsenek arról, mikor épülhetett, de IV. Bélának már vissza kellett foglalnia az osztrák hercegtől. Ennek emlékét megörökítő oklevélben írták le először nevét: castrum Kuszug (1248). A XIV. században, az Alsóvár létrejöttével fokozatosan elveszítette jelentőségét. A romossá vált várépület helyébe elsőként egy fából, majd 1896-ban egy kőből készült kilátót emeltek, melyet egy szélvihar döntött le. Az 1991-től kezdődő ásatásokban feltárt leletek helyén állították fel 1996-ban az ódon, ezer esztendős alapokon álló, hitelesen rekonstruált toronyvár-kilátót.

A 13. század második felében a Németújvári család ide tette át székhelyét és a régi vár alatti, Gyöngyös-parti területen felépítették új erősségüket, a reprezentációs igényeket is kielégítő Alsóvárat. Megalapították Kőszeg városát, amelyet falakkal is megerősítettek. Az első lakók egy része német telepes volt, akiknek különböző kedvezményeket és kiváltságokat adtak.

Az egykori földesúri vár a városfallal és várárokkal körülvett Belváros északnyugati sarkában helyezkedik el. A város többi részétől még külön vizesárok választotta el. A vár bejárata előtt elhelyezkedő elővárat is vizesárok vette körül. Az ilyen jellegű kettős várak Magyarországon ritkábban fordulnak elő, inkább külföldi példáikat ismerjük. A belső-vár szabálytalan négyszög formájú. Az elővár bejárata az egykori vizesárok feletti falazott hídon keresztül érhető el. A falazott mellvéd mellett és a kapupillérek előtt XVII. századi, évszámos, határt jelző kövek állnak. Az egykor birtokhatárt jelző, ND monogrammal és 1666-os, illetve 1670-es évszámmal ellátott határkövek a szomszédos Nádasdy-uradalomból kerültek ide.

Az elővár udvarában került napvilágra a várrendszer eddig ismert legkorábbi elődjének, a cölöpvárnak a maradványa. Az elővár udvarán Jurisics Miklós szobra áll, a vár védőjéé, aki 1532-ben megállította a törökök ostromát. A győzelem emlékére a városban 11 órakor is harangoznak. Ezzel is alapjául szolgálva a mondásnak: Kőszegen vagy esik az eső, vagy fúj a szél vagy harangoznak. 1695-ban a vár és az uradalom Esterházy Pál (nádor) birtokába került, majd a család egészen 1931-ig birtokolta a kőszegi várat. A 2011-ben kezdődött rekonstrukció után a vár megújult külsővel fogadja a látogatókat. (További képek idekattintva)

Az Alpokalja ezen részén már a Római Birodalom idejében is virágzó település létezett, a borral, étolajjal és borostyánkővel kereskedő lakosság által megalapított Scarbantia városa. A régészeti feltárások nyomán napvilágra kerültek a hatalmas faragott kövekből emelt, félköríves tornyokkal tagolt ovális alakú városi védőművek alapfalai. Az István király által létrehozott vármegyei ispánságok egyikét, a római alapfalakra épített facölöpökből gerendás szerkezetű és földdel kitöltött ispánsági vár jelentette. A feltárások arra utalnak, hogy a 11. század elején viharos erejű támadás során égett le ez a sáncvár, így akár köthető III. Henrik német-római császár 1044-es hadjáratához is, amikor megdöntötte Aba Sámuel magyar király uralmát. A későbbi helyreállítások során már erős kőfalat emeltek a „vörös sánc” tetejére, ami jelentős akadályt képezett a nyugatról támadó ellenséggel szemben. Az Árpád-házi királyok uralkodásának további évszázadaiban is jelentős határvárnak számított, de biztonságos falai között a lakosság fejlett polgári településen tudott élni. A jórészt német ajkú polgárság a középkorban teljesen kiépítette a háromszoros városfalakat, melyekbe csak két jól őrzött kaputornyon keresztül lehetett bejutni.

Az 1526-os mohácsi csata után ez a vidék rövidesen Habsburg Ferdinánd fennhatósága alá került. Az utolsó katonai események a kuruc szabadságharc időszakában játszódtak körülötte, de az erős védőművei mögött védekező császári helyőrséggel Vak Bottyán kuruc generális katonái sem bírtak 1705 végén. A 18. században megkezdték a jelentőségüket vesztett városfalak és bástyák lebontását, maradékait a belső udvarok mélyén a polgárházak között lelhetjük meg.

1921-ben, a trianoni békeszerződés után népszavazás döntötte el, hogy Sopron és a környező nyolc község melyik országhoz tartozzon. A soproniak Magyarország mellett döntöttek. Az eseménynek 1922-ben emléktörvény állított emléket, ekkortól hívják „A leghűségesebb város”-nak (Civitas fidelissima). A döntés napja, december 14-e Sopron ünnepe. (További információk innen)

Még egy vár is található itt, a vízionárius építészet képviselője: a Taródi-vár

Magyarország egyik (ha ugyan nem a) legjelentősebb vízionárius építménye, amely egyetlen ember ötven évi munkája eredményeként jött létre. Taródi István 1945-ben, húsz évesen szülei házának udvarán fából "várat" épített, hogy legyen a szerszámait hová tenni. Majd 1959 őszén-telén, miután úgy döntött, hogy kővárat épít, kiásta az alapot, és innentől kezdve ez a tevékenység vált végképp meghatározóvá az életében. Alkotásáról így ír: "A halott anyagnak én vagyok a lába, életre kel általam, minden kő helyére kerül, mert csak úgy lesz hasznos". 2010-ben bekövetkezett halála után fiai fontolgatják az építmény felújítását.

(További képek idekattintva)

A kis falu Sopron vármegye Felsőpulyai járásához tartozott, ahol 1811. október 22-én az egykori kastély keleti szárnyát képező épületben látta meg a napvilágot. Apja, Liszt Ádám az Esterházy-uradalom gazdatisztje volt, aki maga is zenélt. Anyja, Anna Maria Lager, osztrák volt. Liszt anyanyelve német, de később hosszú párizsi tartózkodása során annyira elsajátította a város nyelvét, hogy franciául gondolkodott. Bár magyarul szinte nem beszélt, ennek ellenére egész élete során magyarnak vallotta magát. Élete alkonyán a következőket írta:

"Bizonnyal megengedik nekem, hogy a magyar nyelvnek sajnálatos nem tudásától eltekintve, én születésemtől síromig szívemben és gondolataimban magyar maradjak."

A ház ma emlékmúzeum, őrzi mindazokat az emlékeket, amelyek a csodagyerek-pianista életéből a helybéliek szerény eszközeivel összeszedhető és megőrizhető volt. Itt van az egykori doborjáni-raidingi templomi orgona; és itt az a húszfilléres magyar bélyeg a zeneköltő arcképével, amelyet a harmincas és negyvenes években leveleinkre ragaszthattunk. Itt van a medence, amelyben Lisztet megkeresztelték, és a mester halotti maszkja. És mennyi-menynyi kotta! A Krisztus-oratórium partitúrája éppen úgy, mint a hangjegyeket valaha író jobb kéz művészi öntvénymása. Tárlókban, üvegszekrényben, a falakon függve: képek, kották, kéziratok! Az egyik fotóreprodukción: Carolyne von Sayn-Wittgenstein abban a ruhában, amelyet a pápai kihallgatáson viselt 1861-ben. Vízfestmény arról a kétemeletes weimari házról, amelyben a komponista és Carolyne 1848-tól 1861-ig lakott. Napokra lenne szükség, hogy nyugodtan végigböngésszük őket.

A patak partján levő parkban áll a nagy zeneszerző 1925-ben felállított mellszobra. A ház közelében húzták fel a kívül spártai egyszerűségű, belül faborítású, modern hangversenytermet a zeneszerző születésének 195. évfordulójára. A kubista épületegyüttes a rotterdami Kempe Thill építész iroda tervei alapján készült 6,8 millió euróból.

A Rozália északi részét sűrű fenyvesek borítják, melyek tövében dús szőlők és gyümölcsösök terülnek el; a hepehupás vidéken (Buckelige Welt) ellenben, magas fekvése dacára is, túlnyomóak a szántóföldek s csak a legmagasabb csúcsokat borítják fenyvesek. Az egész hegységet számos turistaút szeli át.

A Rozália-hegység egyik nyúlványán emelkedik a hatalmas erődítmény. A vár a környéken az egyetlen, amelyet a törökellenes háborúk alatt soha nem foglaltak el. Az Esterházy hercegek drága ékszereinek és értékes tárgyainak biztonságos "trezorja" volt. A család évszázadok során összegyűjtött kincsei napjainkban is megtekinthetők itt. A templom mögötti hegyen a Hausbergen nagyméretű 13. századi vár nyomai látszanak, melyet a hainburgi béke értelmében rombolhattak le a 13. század végén. A jelenlegi várpalotát több viszontagság után Eszterházy Miklós és Pál 1635 és 1660 között építtetett. Csak az öregtorony maradt meg a régi várból, amelyre emeletet húztak. 1687-ben a vár elé építtetett Eszterházy Pál nádor egy Immaculata szobrot, ma ez a búcsújáróhely. Az Eszterházy család később a kényelmesebb kismartoni kastélyba költözött, bár a vár mai is a család birtoka.

A Rozália-hegység legmagasabb pontján áll a Szent Rozália-kápolna. Az első fakápolnát, a herceg által építtetett  kereszt alaprajzú kőkápolna követte, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a hegységre és környékére. A szent helyhez egy ősrégi legenda fűződik. A história szerint századokkal ezelőtt egy herceg uralta a környéket Rozália nevű hitvesével. A főúr sokat katonáskodott, így távollétében a felesége irányította a birtokot. Az asszony azonban zsarnokként bánt az alattvalókkal. A herceg büntetésül a vár tömlöcébe hajíttatta. A legenda szerint a halott Rozália lelke még évszázadokig kísértett a kastélyban. Egészen addig, amíg Esterházy Pál 1670-ben fel nem építette a mostani kápolnát, hogy végre megbékéljen a szellem. Sokan azonban máig hallani vélik a kísértet lépteinek zaját a vár öregtornyában.