Az Alpokalja ezen részén már a Római Birodalom idejében is virágzó település létezett, a borral, étolajjal és borostyánkővel kereskedő lakosság által megalapított Scarbantia városa. A régészeti feltárások nyomán napvilágra kerültek a hatalmas faragott kövekből emelt, félköríves tornyokkal tagolt ovális alakú városi védőművek alapfalai. Az István király által létrehozott vármegyei ispánságok egyikét, a római alapfalakra épített facölöpökből gerendás szerkezetű és földdel kitöltött ispánsági vár jelentette. A feltárások arra utalnak, hogy a 11. század elején viharos erejű támadás során égett le ez a sáncvár, így akár köthető III. Henrik német-római császár 1044-es hadjáratához is, amikor megdöntötte Aba Sámuel magyar király uralmát. A későbbi helyreállítások során már erős kőfalat emeltek a „vörös sánc” tetejére, ami jelentős akadályt képezett a nyugatról támadó ellenséggel szemben. Az Árpád-házi királyok uralkodásának további évszázadaiban is jelentős határvárnak számított, de biztonságos falai között a lakosság fejlett polgári településen tudott élni. A jórészt német ajkú polgárság a középkorban teljesen kiépítette a háromszoros városfalakat, melyekbe csak két jól őrzött kaputornyon keresztül lehetett bejutni.
Az 1526-os mohácsi csata után ez a vidék rövidesen Habsburg Ferdinánd fennhatósága alá került. Az utolsó katonai események a kuruc szabadságharc időszakában játszódtak körülötte, de az erős védőművei mögött védekező császári helyőrséggel Vak Bottyán kuruc generális katonái sem bírtak 1705 végén. A 18. században megkezdték a jelentőségüket vesztett városfalak és bástyák lebontását, maradékait a belső udvarok mélyén a polgárházak között lelhetjük meg.
1921-ben, a trianoni békeszerződés után népszavazás döntötte el, hogy Sopron és a környező nyolc község melyik országhoz tartozzon. A soproniak Magyarország mellett döntöttek. Az eseménynek 1922-ben emléktörvény állított emléket, ekkortól hívják „A leghűségesebb város”-nak (Civitas fidelissima). A döntés napja, december 14-e Sopron ünnepe. (További információk innen)
Még egy vár is található itt, a vízionárius építészet képviselője: a Taródi-vár
Magyarország egyik (ha ugyan nem a) legjelentősebb vízionárius építménye, amely egyetlen ember ötven évi munkája eredményeként jött létre. Taródi István 1945-ben, húsz évesen szülei házának udvarán fából "várat" épített, hogy legyen a szerszámait hová tenni. Majd 1959 őszén-telén, miután úgy döntött, hogy kővárat épít, kiásta az alapot, és innentől kezdve ez a tevékenység vált végképp meghatározóvá az életében. Alkotásáról így ír: "A halott anyagnak én vagyok a lába, életre kel általam, minden kő helyére kerül, mert csak úgy lesz hasznos". 2010-ben bekövetkezett halála után fiai fontolgatják az építmény felújítását.
