Észak-Kelet Magyarországon járva, ha már Sárospatakig utazunk, több érdekes látnivalót találhatunk. Figyelmesen autózva, a várostól néhány kilométerre, a főút mellett egy tábla irányít „Tengerszem” felirattal a hegy (pontosabban magassága miatt domb) irányába. Lekanyarodva a Balaton-felvidékhez (vagy Toszkánához) hasonlatos táj fogad bennünket.
Végigdöcögünk a földúton a Megyer-hegy lábánál levő rögtönzött parkolóig, és kíváncsisággal tekintgetünk a 324 méter csúcsot rejtő erdőre.
Gyalogosan némi kitartással érkezünk a tavacskához, amit a vállalkozó kedvűek könnyen körbe is sétálhatnak. Segítenek a tájékoztató táblák, melyek tanösvényként vezetnek idáig, (hivatalosan Sárospataktól, bár mi csak itt találkoztunk velük, a piros turistajelzést követve).
A Tengerszem egy elhagyott malomkő-bánya fejtési gödrében összegyűlt csapadékból lett tóvá (mélysége kb. 6,5 méter). A bányászat a XV. századtól 1907-ig folyt ezen a területen. A tó mellett látszanak a bányászok vulkanikus riolittufába vájt szállásainak maradványai is.
A parkolótól megkerülni a tavat, 1-1,5 óra kényelmes kirándulás keretében, mindenképp zárt cipőben ajánlott! A környéket 1977-től természetvédelmi területé nyilvánították. Fürödni nem ajánlott!
Egyesek, úgy tűnik, néha mégis megteszik ...
További információk: wikipédia és koordináták