A Zöld Bolygó

A blognak feltett szándéka; ne csak a távoli tájak, környező országok természeti értékeit, építészeti csodáit mutassuk be, hanem az is, hogy felhívjuk a figyelmet a környezetünkben megbúvó érdekességekre, ritkaságokra. Ennek egyike a bazilika.

Az ország harmadik legmagasabb épülete, a maga 96 méterével. Budapesten a Parlament előzi meg csak azért, mert az előbb elkészült. Az V. kerületben, Lipótvárosban található római katolikus templomot 1905. november 9-én szentelték fel, s ekkortól nevezik -védőjéről- Szent István –bazilikának.
Bővebb információkat a Wikipedia, és a Bazilika oldalain lehet szerezni.

Azt talán kevesen tudják, hogy a kupola szintjén húzódó erkélyen panoráma kilátó működik. Érdekes szórakozás a többszáz lépcső megtétele után (lift is van, csak annak kevesebb a sportértéke!) a magasból szemlélni Pest és Buda életét, s gyönyörködni fővárosunk kivételes fekvésében. Jó időben akár a Magas-Tátra sziluettjét is elcsíphetjük. Tehát, kalandra/toronyba fel!

A Zöld bolygó cikkeiben azokat a különleges pillanatokat osztom meg, amire érdemes odafigyelni, saját szemünkkel látni, legyen az egy szép, egyszerű virág, vagy egy tekintélyt parancsoló hegy. S azokat az életre szóló élményeket, amelyeket a képernyőkön sugárzott világ helyett, feltétlenül át kell élni, meg kell tapasztalni!

A Dunának azt a szakaszát, ahol a folyó a Kárpátok Balkán-hegységbe hajló vonulatát áttöri, nevezték, és néha ma is nevezik, Zuhatagnak. A magas hegyek a Néra torkolata (a mai román-szerb határ) után megjelennek, de a Duna csak 40 km-el lejjebb, Ómoldovától kezdve „bolondult meg.”

Ezt azt jelenti, hogy a (főként egykor) sebesfolyású felső szakasz után a Duna belépve a Kárpát-medencébe egészen megszelidült. A szigetközi szakaszon ugyan még felfedezhető volt a zuhatagos jelleg (egészen 1993-ig), de Gönyütől békésen hömpölygött a nagy folyam végig az egész Kárpát-medencén. Egyre nagyobbra nőve érte el újra a magas hegyeket, hogy itt ismét zuhatagossá, mintegy 120 km-es távra ismét felső szakasz jellegűvé váljon.

A Zuhatag összefoglaló név valójában a zuhatagok egész sorát jelentette. Lentről felfelé – a teljesség igénye nélkül: Vaskapu-szoros (szokás az egész zuhatagi szakaszt összefoglalóan Vaskapunak nevezni), Kis-kazán, Nagy-Kazán, Jucz, Svinitza, Greben, Izlas-Tachtália, Stenka.

Ezeken a szakaszokon a meder esése és így a víz folyási sebessége nagy volt, az utóbbi volt, ahol elérte a 20 km/h-át, összehasonlításul a mai magyar szakaszon általában a vízsebesség kb. 3-3,5 km/h.

A folyó szélessége is szélsőséges határok között változott. A medencékben elérte a 2000 m-t is (5-6-szor szélesebb mint Budapesten), míg a Kazánban a Tachtalia saroknál alig 150 m széles volt.

A zuhatagi jelleget erősítették a benyuló hegyoldalak, sziklafalak, amelyek környéké tovább gyorsult a víz, veszélyes sokszor kilométeres átmérőjű forgók alakultak ki. A Jucban a legnagyobb problémát a víz folyása és a hajóút által bezárt kb. 30 fokos szög jelentette. Az akadályok számát szaporították a magányos sziklák, zátonyok, amelyek sokszor a rajtuk szerencsétlenül járt hajóról kapták nevüket. A leghíresebbek: a Prigrada-zátonyok, a Kalnik, a Germania.

A Zuhatagon a folyó mindkét partja hegyes, a hegyek sziklásak, a folyó mellett több helyen függőleges sziklafalak merednek a vízből ki.

A Zuhatagon egész „zuhatagi kultúra” alakult ki, elsősorban a hajózáshoz kötődve. A Vaskapu-szorosban dolgozott a híres vontató mozdony, ugyanitt, majd később a Greben-hegyfoknál a magyar gyártású, speciális, magát a parthoz kötött sodronnyal felhúzó VASKAPU gőzös, a zuhatagi vontatók zuhatagi személyzetükkel, az uszályok zuhatagi kalauzaival. A partokon bájos jelzőállomások irányították (rádió és radar hiányában) a forgalmat. Külön világ volt a „Zuhatag fővárosa”, Orsova, de az egykor nagy átrakó-kikötő és kaszinó-település Báziás is sok érdekességgel szolgál. Orsova alatt terült el a történelmünkben oly sokszor előbukkanó mesevilág, Ada-Kaleh szigete, a maga egyszerre török muzulmán és balkáni jellegzetességeivel, sajátos népével.

A Zuhatagon megtaláljuk a rómaiak nyomait is, akiknek Ada-Kaleh szigetén hajógyára volt, akik vontató utat vájtak a parti sziklafalba, akik egy év alatt 1 km hosszú kőhídat emeltek, melynek egy pillérje ma is áll. Fontos látványossága a Zuhatagnak Traianus császár emléktáblája (és a román oldalon, a táblához közel, az elmúlt évtizedben Decebál dák vezér képmására kifaragott szikla-hegy).

A Zuhatag szabályozása, vagy megrendszabályozása hosszú időn át magyar feladat volt. Eleink Széchenyi, majd Baross korában tettek itt a folyamszabályozás terén rengeteget, ezen munkák némely eredménye ma is látható, éppúgy, mint a Baross-tábla, mely magyar nyelven hirdeti a Milleneum fénykorában elvégzett nagyszerű építkezéseket.

Kicsit tágabb értelemben a Zuhataghoz tartoznak oly szép látnivalók, mint Galambóc, vagy Háromtorony vára, illetve a híres pihenőhely, Herkulesfürdő.

És meg kell említeni a Veteráni- és Ponicova-barlangokat a Zuhatagra érdekes módon szigetszerűen jellemző mediterrán jellegű éghajlat sajátos, kizárólag itt előforduló élőlényeivel, mint pl. a magyar skorpió, vagy magyar tulipán.

A Zuhatag zuhatagjai és sok parti látnivalója 1972-ben, a Vaskapu I. duzzasztó, hajózsilip és erőmű átadásakor eltűntek, az átalakult Duna-szakaszt a szerbek ma már Djerdap jezero-nak, azaz Vaskapu-tónak hívják. De megmaradt a páratlan szépségű táj megannyi a múltat idéző látnivalóval, s még több vadregényes, a tomboló Zuhatagra emlékeztető történettel.

Forrás:
Hon Tours Kft.
Horváth Péter hajóskapitány: A Zuhatag
Marczis Ervin: Hajózástörténetünk nagy fejezete, A Zuhatag (Viziközlekedés, 1986)

Részlet, Sütő István: A bútorfestő és fafaragó Sütő család, című könyvéből.

"Habár szerény művemnek nem Erdővidék ismertetése a célja, mégsem tehetem meg, hogy ne szóljak röviden arról a tájról mely keretül szolgált történetünkhöz, s melyet annyi szépséggel ruházott fel a Teremtő.
Erdővidék a Székelyföld egy zárt, félreeső szeglete, mely ugyanakkor rengeteg látnivalót és élményt kínál az idelátogatónak. Körös-körül dombok és hegyek övezik kicsi medencénket: a Dél Hargita, a Baróti hegyek, a Rika hegység. Ma Kovászna megye észak-nyugati részét alkotja, de hajdanán két székre is futotta Erdővidékből. Ezek Miklósvárszék és Bardocfiuszék voltak.
A vidék nevét adó erdőkből még ma is van jócskán, szállást biztosítva a barnamedvének, vaddisznónak, őznek, farkasnak, hiúznak, s egyéb vadaknak. A dombok között csobogó kisebb-nagyobb patakocskák rákot, pisztrángot, s más halakat éltetnek. Egyetlen erdővidéki falu határát sem látogathatjuk meg úgy, hogy ámulatba ne ejtene a körülölelő táj.
A legmegkapóbb természeti adottságunk a Vargyas szurdokvölgye, melyet a Hargitán fakadó Vargyas pataka alakított ki, patakokra valló szorgalmas és türelmes munkával. Több mint száz barlangot és kőfülkét tartanak számon a völgyben, a leghíresebb és legnagyobb az Orbán Balázs barlang, mely a legnagyobb székelyt is magával ragadta hajdanán.

Vidékünk rengeteg borvízforrással, sőt néhány kisebb borvízfürdővel is rendelkezik. Az Olt és holtágai, valamint bányatavaink sok halászt és horgászt vonzanak.

A “falu borvize” Székelyszáldoboson. Felirata: „Aki ennek vizét issza, annak szíve vágyik vissza”.

Az uzonkai borvízfürdő

Erdővidék gazdag történelmi emlékekben is. Az ember már a kőkorszaktól lakja, de mai településeink is ősiek. Vargyason például rovásírásos kő (szobortalapzat vagy keresztelőmedence) került elő az Árpádkori templom feltárásakor.

Az Árpádkori templom alapjaira Makovecz Imre tervezett újat, mely a régi templom több elemét is őrzi

Székelyföld három legkorábbi oklevelekben említett települése is Erdővidéken található (Miklósvár, Nagyajta, Barót, XIII. század eleje). Ezen kívül itt húzódik a 'kakasborozda' nevű védelmi töltésvonulat egy része is különböző erősségekkel. Bodvajban öntötte Gábor Áron első két ágyúját, de Köpec határában ütközetre is sor került 1848-ban.

A nevezetes bodvaji vashámor (frissen felújítva)

Erdővidék épített öröksége is igen gazdag. Elég ha csak a Szent László legendáját őrző bibarcfalvi templomra, a nagyajtai vártemplomra (festett kazettái id. Sütő Béla munkája), bölöni vártemplomra, a vargyasi és az olasztaleki Daniel kastélyra, a miklósvári Kálnoky kastélyra gondolunk, de folytathatnánk még. Fennmaradt jónéhány impozáns kúria is vidékünkön, melyeknek hatékony védelme igencsak időszerű lenne, hogy csak az omladozó erdőfülei Boda kúriát említsük itt.

A vargyasi Daniel kastély (az esztergomi önkormányzat tulajdona)

A vargyasi bútorfestő és fafaragó Sütő család kiállítása (www.festettbutor.com)

2006-ban felavatták Erdővidék Múzeumát, mely címéhez illően kiveszi részét örökségünk átmentéséből és bemutatásából.
Erdővidék híres szülötteiként említhetjük Benedek Eleket (emlékháza megtekinthető Kisbaconban), Baróti Szabó Dávidot, Gaál Mózest, Kriza Jánost, Benkő Józsefet, Apáczai Csere Jánost, Bölöni Farkas Sándort, de erdővidéki szálakkal bírt László Gyula professzor is.

A Benedek Elek emlékház Kisbaconban

Erdővidék őriz néhány egyedülálló népszokást is, mint például az apácai kakaslövés, vagy a bölöni farsangtemetés, legényavatás, stb.
Ma már jónéhány panzió és vendégház is várja a vidékünkre látogatókat és örvendetes módon ezek közül egyre több alapoz Erdővidék sajátosságaira, hagyományaira és épített örökségére is.

Erdővidék szeretettel várja az örökségét megismerni vágyó látogatót!"

Magyarország északkeleti határától néhány kilométerre egy kevésbé ismert, de nagyon látványos kirándulásra, vagy könnyed túrázásra csábító völgyet találunk. Miskolc–Tornanádaska útvonalon haladva szép dombvidéken kanyaroghatunk a határig, ahonnan már nagyon jól látszik a völgy bejárata. A túra akár egynapos hétvégi kikapcsolódásnak is kiváló.

A völgy a Szlovák Karszt védett területének része, melyben egy jól kiépített tanösvényt hoztak létre, bemutatva a környék természetföldrajzát. A kiinduló pontról a Blatnica-patak mellett sétálhatunk be a völgybe. Néhány érdekes sziklaformát csodálhatunk meg lentről, majd 3 km után elérkezünk a park retro hangulatú büféjéhez.

Innen egy hosszabb körtúra vezet a Szádelői-fennsíkra, ahol hangulatos rétek váltakoznak néhány kilátóponttal a völgyre. A Szádelő név arra utal, hogy egy meredek falú szurdokvölgy bejárata közelében fekszik. Az elnevezés a régi magyar szád = nyílás, és elő = elülső rész szavakból származik.

A sziklaalakzatok közül az egyik legkülönlegesebb a „Cukorsüveg”, melynek formája leginkább a fennsíkról látható jól. A völgyben a sziklafalak helyeként 3-400 méter magasak, jellegében talán a horvátországi kis Paklenicához hasonló a völgy bejárata.

Útközben számtalan kis réten és nyugodt mezőn túrázunk keresztül, amely egytől-egyig pihenésre csábít. Nagy szintkülönbségre csak a fennsíkra való felkapaszkodásnál kell számítani, valamint ugyanez igaz lefelé, a Zadiel faluba történő leereszkedésre is. Ez azonban már apró törmelékes, így fokozott óvatosságot kíván!

A környék főleg tavasszal számtalan virággal színesíti a tájat, ez egyik ilyen a Magyarországon védett leánykökörcsin. Különleges virágfaj a tornai vértő, amely kizárólag a Gömör-Tornai-karszt néhány pontján fordul elő. Nagyon ritka, a Vörös listán is szerepel, amely a világ féltve őrzött virágait tartalmazza.

A fennsíkról a szomszédos Áj-szurdokvölgyébe is leereszkedhetünk, ahol látványos vízesés, néhány hangulatos faház mellett, egy amerikai film díszletéből visszamaradt angyallal is találkozhatunk. 

Közeli látványosságként még érdemes megnézni a Torna várát, mely a főút, és Áj falucskából közelíthető meg rövid úton. A várat a tatárjárás után építették, a környék kereskedelmi útvonalainak védelem céljából, de mára már csak a romok maradtak meg.

Ha megszületett az utazási cél kiválasztása, legtöbbször azt is eltervezzük, hogy az adott vidéket/várost hogyan, milyen keretek között szeretnénk „birtokba venni”. Gyalogosan vagy tömegközlekedve, esetleg autóval, vagy városnéző program segítségével barangoljuk be. Külföldön egyre több helyen bérelhető kerékpár, így magától értetődő volt, hogy Hollandiában mi is ezt tettük.
Általában a pályaudvarok, vagy forgalmasabb csomópontok környékén lehet kétkerekű „paripát” kölcsönözni, -amit gyakorta, táblával is jeleznek-, de biztosak lehetünk, a szívélyes helyiek egyből útbaigazítanak.

Miután megtaláltuk az üzletet, már gyorsan megy az ügyintézés. Az első meglepetés: a bérleti díj, ez inkább a nyugat-európai pénztárcákhoz méretezett, (mint sok minden más Hollandiában). Ára: 13,5 Euro/nap + biztosítási díj, ami nagyon lényeges, mert állítólag kilencszázezer kerékpárt lopnak el évente az országban. Természetesen a szerződés erre a fontos részletre is kitér. A második: a nyitva tartás, ugyanis a hollandok kimérten dolgoznak. Az általunk kiválasztott kölcsönző, ami egyben szerviz is, csak 11-17 óra között fogadja a bringákat. Erre figyeljetek, hisz a leadás napjának tekerési időbeosztását ehhez igazodva kell tervezni.

Két típus van, az egyszerűbb, hasonló a nálunk megszokott „vidéki” bringákhoz, azaz a kontrás, teljesen alapkiképzésű, erős vázzal és csomagtartóval, valamint legalább két lezáróval és teljesesen burkolt lánccal. A másik, azonos felépítésű az előzővel, de agyváltóval és dobfékkel rendelkezik, ami a hosszabb, napi távok esetén mindenképp kedvező, még itt a majdnem teljesen síknak tűnő országban is (a nagyobb emelkedőket, -ami nálunk domb- táblával jelölik, igazán érdekes látvány!). A súlyuk inkább a robogókéhoz hasonló, ahogy ezt a robosztus kialakítás és a láncos lakat első pillantásra is sejteti. A felszerelés részeként biztosított világítás jól működött a dobfékkel együtt integrált dinamóval, még nappal is világított.

Összegezve: a biciklik nagyon funkcionálisak, minimális karbantartást igényelnek, de inkább rövidebb távú használatra készültek. Kipróbáltuk vidéken is, de a napi 70 kilométer tekerés megterhelő a városi távokra optimalizált kormány és üléspozíció miatt. Egy biztos, az ország egész területén kiváló az infrastruktúra a kerékpározáshoz! Sajátos élmény ott bringázni, ahol az emberek túlnyomó többsége így jár munkába, iskolába, esetleg bevásárolni, vagy „sétálni”, életkortól függetlenül! Ezt a mindenütt parkoló járművek látványa is megerősíti.

Néhány bérlési lehetőség:
Amszterdam: http://www.rentabike.nl/ és http://www.macbike.nl/
Haarlem: http://www.rentabikehaarlem.nl/

Sokat biciklizek itthon, és néha a környező országokban is. A kerékpározás mindig a kalandot jelentette nekem, –természet közeli módon– kirándulni, túrázni, vagy csak eljutni a munkahelyre. Egyszer, talán a Rákóczi úton biciklizve jutott eszembe, hogy milyen lehet a városi kerékpározás paradicsomában, Hollandiában ugyanígy közlekedni. Késő ősszel adódott erre lehetőség, –nem éppen az igazi bringás turistaidőben–, de azért lelkesen indultunk neki a néhány napos hollandiai kerekezésnek.

A felkészülés során is látszott, hogy ez más vidék, itt minden emberre jut egy bicikli, amit nem félnek használni a mindennapi és a szabadidős közlekedésben is. Itt nem elég gyalogosként a kereszteződésekben az autókat nézni az úttesten áthaladás előtt.

Amin nagyon tetszett, hogy szinte mindenhol el vannak választva a kerékpárosok az autóktól. Nem csak kerékpársáv, hanem kerékpárút van a legtöbb útvonal mentén.

Ami biztos, itt mindenfajta kerékpár megtalálható, amit a városban lehet használni, a retro tandemtől a virágoson át a kedvencig, a teherszállító bringáig.

Ami érdekes, hogy időjárástól függetlenül használják közlekedési eszközként. Ha esik, vagy hideg van, nem jelent problémát, ugyanúgy gyülekeznek a piros lámpáknál kerékpárosok.

Az utak hálózata még vidéken is jól jelzett, egyértelmű táblákat találunk mindenhol. Helyi sajátosság, hogy nem az utakat jelölik számmal, hanem a csomópontokat, azokat viszont precízen kilométer távolságokkal. Az útelágazódásoknál sok helyen kiegészítésként a környék térképét is megtaláljuk az információs táblákon.

Hiába, nekünk még van hová fejlődnünk a kerékpáros közlekedésben (is), de legalább van néhány jó minta előttünk. Erre gondolok mindig, amikor a 7-es busz előtt tekerek Budapesten…

A tulipánok földjén, Keukenhofban az ősz is érdekes, bár nincsenek tulipánok, de látszik a szorgos készülődés mindenhol a tavaszra.

Amire figyelni kell még: állítólag kilencszázezer kerékpárt lopnak el évente az országban.

A sok erdő, és a dombok feledtetik velünk, hogy Hollandia sík vidék.

Az igazi kedvencem északon, egy maroknyi sziget, Texel. A szigeten kiterjedt kerékpárút hálózat köti össze a falvakat átszőve számos természetvédelmi területet.

Tavasszal, mint sokan mások, mi is felkerekedtünk, és Szentendre felől Dömös felé szerettünk volna utazni. Már itt találkoztunk a kirándulni vágyó iskolásokkal, túrázókkal, valamint helyi lakosokkal, akik szintén a Volán pályaudvaron várták a 9 órás buszt, és reménykedtek, hogy felférnek az óránkénti járatra. Végül a mentesítő busszal kiegészülve, sikeresen elindultunk a Dunakanyar felé. Dömösnél megfogyatkozott az utas létszám, mi is leszálltunk. Célunk a hegységen keresztül, Dobogókő érintésével visszajutni Szentendrére.

A Téry-útvonalat választottunk, szándékosan a kevésbé járt ösvényeket választva a Szakó-nyergen keresztül. Az ébredező tavaszi tájon néha–néha egy két túrázó is felbukkant, ám a nyereg után, a Rezső-kilátónál már jóval többen voltak. Dobogókőn megkóstoltuk a menedékház bográcsleves triójából az ízletes gulyást, és a halászlét. A minőség arról tanúskodott, hogy a visszatérő turistákat is várják, mivel mindkettő nagyon finom volt.

Továbbtartva a kék jelzésen a régi útvonalon, (mivel Dobogókőnél hiányzott az a tájékoztató tábla –ami az út másik végpontján megvolt–, s arra figyelmeztetett, hogy Sikáros felől lezárt az ösvény) már nem jól karbantartott csapáson gyalogoltunk, ám a sikárosi rét után változott, kellemes ösvényként kanyargott az erdészház felé.

Innen a patakot sűrűn keresztezve jutottunk ki Dömör-kapura, ahol az utolsó busz épp öt perccel korábban ment el. Ekkor délután négy, azaz tizenhat óra volt, pontosabban az múlott tíz-egynéhány perccel... Bosszantó, hogy egy népszerű kirándulóhelynél hétvégén összesen három járat indítanak.

A jó idő, és az ott parkoló autók stoppolásra bíztattak, hamarosan felvett bennünket egy –ott lakó– fiatal pár. Megerősítették, hogy évről-évre kevesebb a buszjárat, és a HÉV is csak majd kétórányi járásra van. Így, ők hétvégente, szinte mindig találkoznak magunkfajta túrázóval, aki bízik a tömegközlekedés és a természet kapcsolatában.
Ezúton is köszönöm, hogy lehoztak bennünket, megkímélve 6 km aszfalton gyaloglástól.